Itthon sikeres a Skoda Superb

  • Post author:
  • Post category:Uncategorised

Ha az új jövevény is 10 ezrenként kapna olajat akkor milyen viszkozitásút javasol? Vállalti autó volt, minden nap Kecskemét és Budapest között ingázott. Nemrég vettem egy 2019-es kétliteres, TSI-vel szerelt, 272 lóerős, 4×4-es Skoda Superbet. Ahogy a korábbi diákprojekt-autóknál, most superbet sem lesz sorozatgyártás, viszont az L&K 130-at testközelből is meg lehet majd nézni, ugyanis elviszik a Tour de France-ra júliusban.

A Skoda Superb története 1934-ig nyúlik vissza, a gyártó legmagasabb kategóriájú autójaként, kezdetben a Skoda 645-ből származó 2500 köbcentis hathengeres motorral, 55 lóerővel és 1600 kilós tömeggel. Hagyományos motorkínálatára büszke a Skoda, és bár jövőre érkezik plug-in hibrid Superb, most még a sima benzines és dízelmotorok mennek, a 150 lóerős 1,5 TSI benzines alapmotor a mild hibrid rendszerrel, 5,2-5,8 literes gyári fogyasztással akár 1100 kilométer fölötti hatótávot ígér, míg a kétliteres dízel ugyanezzel a teljesítménnyel, 4,9-5,3 litert fogyaszt hivatalosan és ideális esetben 1200 kilométer fölött autózható egy tankkal. Volt már nálunk az új Superb, ráadásul az egyik legnépszerűbb kivitelben, kombiként, dízelmotorral – ez a tipikus, sok kilométerre hitelesített középvezetői cégautó, a gyártó elmondása szerint vásárlók 85 százaléka nem magánszemély.

A váltó nem a gyári programmal a legjobb

  • Lentebb kellett adni a fényűzésből, de persze mindenki tudja, hogy a jelenleg is futó Superb semmivel sem szerényebb, mint az egy generációval ezelőtti A8-as Audi.
  • ” Bizonyára Te is feltetted már magadnak ezeket a kérdéseket, és többnyire nem találtál ésszerű válaszokat.
  • Ha kerestél már praktikus családi autót magadnak, akkor szinte biztos, hogy egy ponton eszedbe jutott a Skoda Octavia.
  • Egy ismerősöm épp autót akar vásárolni, és bármilyen autó szóba jöhet bármilyen jó áron, ő rá sem néz mert 2 literes a motor, nem pedig 1.9-es.
  • Az autósok rémálma, ha ez történik esőben – így kerülheted el a vízen futást
  • A Sorsnavigátor Gunagriha második könyve a Harmadik kívánság című műve után, és több évnyi meditációs előadások tapasztalatára épül.

A harmadik generációs Superb pont ilyen érvek mentén merült fel a jelenlegi tulajban, mint a következő projekt. Azt sugallja, hogy aki ezt választotta, két lábbal áll a földön, nem akar egy logóval feltűnősködni, ennek pedig sok esetben igenis számít az üzenete. Sőt, a hatalmas, 4,86 méteres Skoda távolról még a 90-es évek nagy szedánjait is megidézi, hiszen optikailag igen laposnak tűnik, miközben a vonalvezetése végtelenül egyszerű és elegáns.

Jelezte azt is, hogy miniszterelnöki szolgálati gépkocsiként az országjáráson már megismert kék Skoda Superbet használja majd. Itt talán nem is az orbitális hely a lényeg, hanem a hátsó ablakok sötétítésének mértéke Finom szövettel bélelt az ajtózseb, a világos szín ellenére sehol egy folt, az autó gazdája nagy becsben tartotta a Superbet Szépen tartja magát a zongoralakk, de azért látszik, hogy örökké nem fog így fényleni Semmi extra, egyszerűen csak jól működik a központi infotainment.

Két évtizede koptatom a billentyűzetet autós újságíróként, hogy segítsek mindenkinek eligazodni az autópiac és a modellek dzsungelében. Elsőre talán meglepő, de az 1,4-es TSI-t használó plug-in hibridek ára egyáltalán nincs elszállva, sőt. A kínálat 60 százaléka dízel, 1,5-ös benzinesből nincs kimondottan választék, inkább a 2.0 TSI-ből van több a piacon. Ezeknél persze lehet olcsóbban és sokkal drágábban is találni alkatrészt, de az biztos, hogy elképesztően széles a választék mindenből.

A Skoda Superbre épülő autót mutatott be a Volkswagen Kínában. Opel G astra 1.4 ecotec motoros kinek milyen tapasztalata van? Jó persze ha valaki nem ért hozzá, és megvesz egy rozsdás autót az egy dolog, de tegyük fel hogy rozsdamentes, és viszonylag karban is volt tartva. 15 éves autóba már sok alkatrész elhasználódik, cserére szorul.

Pető Péter: És te hol voltál a rendszerváltáskor? És hogyan veszti el a nyelvét, és némul meg a Fidesz?

Az alapáron 15 milliméteres ültetetést kapott sportfutóművet, illetve progresszív kormányzást felvonultató újdonság a típus bármely motorjával rendelhető, melyek közül a leggyengébb 150 lóerős, a legerősebb pedig 265 lóerős. A magas alapfelszereltségű és sportos hangvételű Skoda Superb Sportline szedánként és kombiként is hazavezethető. 1000 kilométer feletti kombinált hatótáv, méretes kaszni és kedvező ár.

Az új rendszer alapját egy 1,5 literes TSI benzinmotor adja, amelynek teljesítményét 130 kW-ra (177 LE) növelték a korábbi 110 kW-hoz képest. Az Octavia szülinapi tortáján lévő szám idén már hármassal kezdődik, ezért elhaladtam a Várkert Bazárba, hogy megtekintsek néhány ünneplős Skodát. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekli a technika és a furcsa hibajelenségek világa, időnként szakmai konferenciákon is felbukkan moderátorkent autóipari témákban.

Normál módban, a váltót D-be – és nem S-be – húzva egy hibátlanul használható autó ez is, úgy mint bármelyik másik Superb. Hasznos, hogy az ülések oldalára is raktak egy kis zsebet, de ha ide berakunk valamit, biztos, hogy soha többet nem találjuk meg Szuper, hogy ellátták a hátsó utasokat mindenféle csatlakozóval, de jó lett volna, ha a 220-as dugaljba nem csak a vékony töltőt lehet bedugni

A hosszú, 2,84 méteres tengelytávval kényelmesen siklik autópályán, és a hosszú, elnyújtott kanyarokba is szépen befekszik – csak ne akarja senki határig tolni. Ügyesnek érződik, tényleg befordul és végig jól tapad – kanyarban erősen érezhető, hogy összkerekes –, de valahogy kellemetlennek hat kanyarokban hajigálni egy ekkora kiterjedésű testet. A gyáriakhoz képest érezhető a turbólyuk, viszont ahogy megjön a nyomás, olyat tol, mintha baseballütővel csaptak volna hátba. Egyébként a váltó és a motor is teljesen gyári, semmilyen alkatrészt nem cseréltek. Végül a választás egy 2018-as, Laurin & Klement – vagyis a legmagasabb – felszereltségű változatra esett. A motorhoz létezik a Revo által kimérnökölt program, míg a váltót a TVS tudja átprogramozni.